A láda titkai

Vajon Petőfi is szerette a bort? Ha igen, mely fajtákat részesítette előnyben? -„Különben én becsüllek, oh, pohár!”

Sok-sok találgatás és bizonytalanság övezi Petőfi Sándor életmódjának körülményeit, azonban étkezési szokásai, viselete, személyiségének legjellegzetesebb elemei a legnépszerűbb és legizgalmasabb témák közé tartoznak.

A kutatások alapját minden esetben a költő munkássága, verseinek tartalmi elemei, indíttatása adja, így van ez ebben az esetben is, hiszen a bor és Petőfi Sándor kapcsolata már a pályafutás kezdeti szakaszában nyilvánvalóvá vált, hiszen első versét, a Borozót, pápai diákként, 19 évesen küldte meg az Athenaeum szerkesztőségének. A bor dicsőítése számtalan költeményében megjelenik, Az egy estém otthon c. versében az édesapához fűződő viszony "romantikus" elemeként jelenik meg. Petőfi bordalainak vidámsága és humora arra enged következtetni bennünket, hogy a költő önmaga sem volt híve a korlátlan borfogyasztásnak, alkoholizálásnak, azonban bizonyosan maga is fogyasztotta azt, munkájában összekapcsolva azt a szerelem megéneklésének eszközeivel.

A költő géniusz és a bor kapcsolatának tárgyi bizonyítéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött boros pohár, amely Kalla Zsuzsa irodalomtörténész közlésében az alábbi leírással szerepel: „A pohár zöld színű öntött üvegből készült. Felső része alul elkeskenyedő henger, alul a talp tölcsérszerűen kiszélesedik. A felső rész peremén egy, alján két kidomborodó csík fut.A kettő közötti sávban körökben elhelyezett bütykök adják a mintát. A pohár alsó felének tetején, a fogónál egy sor kidomborodó félgömb látható. (Méretei: 14,2 cm magas, felső átmérője 6,7 cm, alsó átmérője 7,8 cm).

Petőfi Sándor e pohárhoz tanúsított ragaszkodása az 1844-ben írt Poharamhoz című versében a következőképpen mutatkozik meg:

„Különben én becsüllek, oh, pohár! / Csak egy van benned, amit restelek; / Azt restelem csak benned, oh pohár! / Hogy olyan könnyen kihörpentelek. // Ha én tenéked volnék, oh pohár! / Ki nem fogynék a borból sohasem; / Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! / Innál belőlem véges-végtelen.” Sőt mi több, a "Furfangos borívó" című versében bevallja, hogy szereti a bort, de néha csak „nagy nehezen megy beléje”.

Hogy 1848. márciusában milyen bort fogyaszthatott a költő, azt pontosan meghatározni lehetetlen, azonban egy bizonyos: A 19. század első harmadában a vörös, testes borok fogyasztása helyett sokkal inkább a fehér és a siller (a rose-nál sötétebb, a vörös bornál világosabb borok) vált szokássá, utóbbit a mai Bács-Kiskun vármegye déli területein (Nemesnádudvar, Császártöltés) már a 19. század közepén is készítették.

Hogy megtöltötte-e valaha is Petőfi poharát a híres vármegyei siller borral, azt nem tudjuk?. A szőlőtőke terméséből készült nedű költői magasztalása felől azonban nem lehet kétségünk.

 H.Cs.

„Üdvözlöm Önt! Ma olvastam Toldi-t…”

Petőfi és Arany János barátságának margójára

Ahogyan azt már az iskolapadban is tanultuk, Petőfi Sándort és Arany Jánost rendkívül szoros barátság fűzte egymáshoz, életük számos ponton összefűződött. A kötelék olyannyira erős volt közöttük, hogy Petőfi és Szendrey Júlia gyermekük – Zoltán – keresztszüleinek Aranyékat kérték fel, sőt a forradalom és szabadságharc alatt – 1849 februárjában – Júlia és Zoltán Nagyszalontára került, itt tudta őket biztonságban a szolgálatát teljesítő férj és édesapa Petőfi.

De hol is kezdődött ez a bensőséges kapcsolat e két emblematikus költőnk között? Egészen pontosan 1847. február 4-én, amikor is Petőfi – a Toldi kéziratának olvasását követően – méltató gondolatokkal és egy erre az alkalomra írott versével köszöntötte Aranyt és az ő remekművét, a Toldit. Az eredeti kézírás másolatát Kéry Gyula közölte, most mi is megmutatjuk e bejegyzésben:

„Üdvözlöm Önt! 

Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jönni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, mellyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politicában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni czélja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát! 

Irjon Ön nekem, ha nem fogja restelni, írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ….. minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisisn 

 őszinte barátja 

 Petőfi Sándor” 

H.Cs.

Sokszor felmerülő kérdés a magyar irodalomtörténetben, hogy az egyes költők, neves írók, alkotó emberek kézírása miről árulkodik az utókor számára. Valljuk be, ma már igen nehéz helyzetben vannak a grafológusok is, hiszen a nyomdai terjesztés, az egyes írók, költők versesköteteiből az eredeti íráskép teljesen kiveszett, az eredeti kéziratok elérésé pedig igencsak nehézkes.

A Petőfi 200 emlékévek során természetesen felmerül a nemzeti költői géniusz, Petőfi Sándor kézírásában rejtőzködő üzenet feltárása, az írásképből kitárulkozó költő személyiségjegyeinek megismerési lehetősége. Ehhez a művelethez Petőfi első költői aláírását hívjuk segítségül, tette ezt 1999-ben Vörös Júlia is „A költő lánglelke nyomában” című tanulmányában, amelyben a költő írásképeinek változását, annak jellegzetességeit, a személyiségjegyek kidomborodását vizsgálta.

Az elemzésben – ahol Vörös Júlia kitér a költő korai korszaka egyes verseinek kézirataira is – kiemeli az íráskép jól olvashatóságát, amellyel a költő mondanivalójának nyíltságára hívja fel a figyelmet, nem takargat semmit az olvasók elől, kifejezi azt az olthatatlan szabadságvágyat, amely egész személyiségét meghatározta. A korai környezeti adottságok miatt kialakult akaraterő és céltudatosság jellegzetessége az első költői aláírásban is visszaköszönnek, hiszen a nagy energiákkal, lendületes vonalvezetéssel kanyarított íráskép a munka iránti elkötelezettséget, és elhivatottságot is közvetítik számunkra. Vörös Júlia elemzése alapján méltán állíthatjuk, hogy Petőfi Sándor már aláírásában is küzdött az elismerésért, azonban a támadó hajlam visszafogásának jeleit is tükröződni látjuk a költő írásképében.

Hogy a költő géniusz kézírása hogyan fejlődött tovább az alkotói folyamat során, azt az elkövetkező napokban megtudhatják.

 Kövessék bejegyzéseinket figyelemmel!

Hajagos Csaba

1.     Iskoláról iskolára járt

Petőfi sosem volt eminens tanuló, pedig fiatalkorában 9 iskolában is megfordult. Mivel gyakran kellett költöznie, tanult Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Szentlőrincen, Budapesten és Aszódon is. Ennek köszönhetően már fiatalon igen nagy élettapasztalatra tehetett szert.

2.     Kiválóan sportolt

A költő remekül sportolt: nemcsak jól vívott, de vízi sportokban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezt az is bizonyítja, hogy egy alkalommal, amikor egyik barátja, Szűcs János a Dunába esett, Petőfi mentette meg a férfi életét.

3.     Balkezes volt

A legtöbben nem tudják, hogy Petőfi Sándor is a híres magyar balkezesek táborát erősíti Papp László és Puskás Ferenc mellett. A balkezesek bizonyos sportokban, így a vívásban is előnyben vannak, talán ez volt az oka Petőfi kardforgatásban elért sikereinek is.

4.     Tejföllel itta a kávét

Igaz, a tejföl akkoriban egészen mást jelentett: nem savanykás tejterméket, amit a töltött káposzta tetejére teszünk, hanem a friss tej tetején úszó zsíros tejszínt vagy a forralt tej tetején képződő fölt. Ezzel szelídítették akkoriban a fekete italt.

5.     Nem volt jó színész

Petőfi, amennyire jó volt költőnek, annyira csapnivaló volt színésznek, ennek ellenére évekig hajszolta azt az ábrándot, hogy a deszkákon is elismerjék. A költő végül maga is belátta, hogy furcsa, gyenge hangja és szerény képességei elmozdíthatatlan akadályok álmai útjában.

+ 1: Szendrey Júlia igazi lázadó volt

Petőfi felesége volt az első nő, aki rövidre vágott hajjal, nadrágban jelent meg a társaságban, sőt szivarozni sem átallott! Kortársai elítélték a nyíltan politizáló, bátran nonkonformista írónőt.