Petőfiről, másként  - Jelentkezz a vetélkedőre!

Petőfiről, másként - Jelentkezz a vetélkedőre!

Petőfi 200 - Petőfi és családja, vállalkozói karrier a reformkorban, és amit ebből tanulhatunk

 

A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Petőfi Emlékévek keretében játékos gazdaságtörténeti vetélkedőt hirdet a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum együttműködésével

Vetélkedősorozatra várjuk a Bács-Kiskun vármegyei általános- és középiskolák Bács-Kiskun vármegyei lakcímmel vagy tartózkodási címmel rendelkező tanulóit 3 fős csapatokban, felkészítő tanárukkal együtt, az alábbi két korcsoport szerint:

1. korcsoport: az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói.

2. korcsoport: a középiskolák 9-13. osztályos tanulói.

A vetélkedő 3 fordulós, melyből a 3. alkalom (döntő) a csapatok személyes részvételével zajlik.

A játék célja

a Bács-Kiskun vármegyei diákok aktív bevonása a Petőfi Emlékévekbe a verseny feladatain keresztül. Izgalmas időbeli kalandozásra várunk benneteket. A három fordulós vetélkedő célja, hogy betekintsünk Petőfi Sándor és a Petrovics-család életébe, a család életén keresztül megismerjük a mai Bács-Kiskun vármegye területének reformkori mindennapjait. Nézzetek utána, hogyan éltek a korabeli vállalkozók! Milyenek voltak a régi magyar mértékegységek? Hogyan nézett ki a településetek 200 évvel ezelőtt? Mit vinnétek tovább a reformkori örökségből a titeket követő nemzedéknek?

Indulhat a játék?

A verseny menete

Az alábbi linken elérhető a regisztrációs űrlap, amelyet kérünk kitölteni 2023. január 25. napjáig: regisztráció.

A regisztráció kitöltése minden korcsort számára kötelező.

I. forduló – nevezés (válogató)

A jelentkező csapatok 2023. január 30., hétfőig küldhetik be a nevezési feladatot, amely a következőkből áll:

1.     korcsoport: általános iskolák 7-8. osztályos csapatai

o  Játékos, kortörténeti ismereteket tartalmazó feladatsor.

A korcsoport feladatai a következő linken keresztül érhetőek el: feladatsor - 7. és 8. osztály

Fontos, hogy a feladatlapot minden csapat egy alkalommal töltheti ki.

2.     korcsoport: középiskolák 9-13. évfolyamos diákjainak csapatai:

o  Korhű fogalmazások, amelyek témája a Petrovics-család vállalkozásaival kapcsolatos.

Az I. forduló feladatai a 2. korcsoport számára a felhívás végén találhatóak. Azokat szövegszerkesztővel megírva, pdf formátumba mentve, elektronikus úton várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az elődöntőbe korcsoportonként a legjobb 8 csapat jut be. A bejutott csapatok listájának közzététele: 2023. február 10.

II. forduló – elődöntő

o  Az elődöntőben a csapatok feladatlapot oldanak meg.

o  A feladatlapot a www.petofi200.hu oldalon tesszük közé az I. fordulóba jutott csapatok listájának megjelenésével együtt, illetve kiküldjük a döntőbe jutó csapatoknak a jelentkezési lapon megadott e-mail címekre is.

o  A feladatlap Bács-Kiskun vármegye Petőfihez köthető településeinek turisztikai látnivalóit járja körbe.

o  A feladatlapok megoldásának a határideje: 2023. február 27., hétfő, amelyeket ugyancsak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell küldeniük a csapatoknak.

A döntőn korcsoportonként a legjobb 4 csapat vehet részt. A bejutott csapatok listájának közzététele: 2023. március 6.

III. forduló – döntő

A döntő időpontja: 2023. március 25., szombat, 10.00 óra

Helyszíne: a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola u. 1-3.

o  A döntőbe jutó csapatok előzetes teljesítményüktől függetlenül 0 ponttal kezdik a vetélkedőt.

o  A döntőre előfeladatot várunk, amelynek témája Petőfi Sándor életéhez, munkásságához kapcsolódik, és amelyet emailen küldünk meg a csapatoknak, illetve 2023. március 6-án a www.petofi200.hu honlapunkon is közzétesszük.

o  Az előfeladattal szerzett pontok már beleszámítanak a döntő pontjaiba.

o  A döntőben az általános iskolás és a középiskolás csapatok is korosztályuknak megfelelő változatos, történelmi tudást és kreativitást is igénylő helyismereti feladatokat oldanak meg.

o  A döntő helyszíni feladatai a Bács-Kiskun vármegyei Petőfi-emlékhelyekre és a helyszínt adó város, Kiskunfélegyháza reformkori gazdaság- és társadalomtörténetére vonatkoznak.

o  A csapatokat a 4 főből álló szakértő zsűri értékeli.

Nyeremények

A döntőbe jutó csapatok értékes jutalomban részesülnek mindkét korcsoportban az alábbiak szerint:

Az 1. helyezést elért csapatok: 100.000 Ft értékű nyereményben részesülnek, illetve a modernkori Petőfi Sándort alakító színművész Bánföldi Szilárd ellátogat a tanév során az iskolájukba.

A 2. helyezést elért csapatok: 50.000 Ft értékű nyereményt,

a 3. helyezést elért csapatok: 25.000 Ft értékű nyereményt,

a 4. helyezést elért csapatok 12.000 Ft értékű nyereményt kapnak.

A döntős csapatok felkészítő tanárai 10 000 Ft értékű könyvutalványt kapnak.

Az 1. forduló feladatai és értékelése

1.   korcsoport feladatai:  feladatsor - 7. és 8. osztály

2. korcsoport feladatai (2. sz. melléklet)

Értékelési útmutató (3. sz. melléklet)

További információk

·       www.petofi200.hu

·       Dr. Bánki Horváth Mihály

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: +3670/335-2689

Sikeres versenyzést kívánunk!

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.