A Mi Petőfink – diáktalálkozó filmvetítéssel

A Mi Petőfink – diáktalálkozó filmvetítéssel

A Mi Petőfink címmel rendezett november 12-én diáktalálkozót a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Kiskunfélegyházán, a Petőfi-emlékév kapcsán. Az eseményen diákok és pedagógusaik találkozhattak egymással, és kihirdették annak a versenynek is az eredményét, amelyben Bács-Kiskun megye Petőfi emlékhelyei, Petőfi iskolái 10 perces videofilmekben mutatták be településeiket és iskolájuk Petőfi-kultuszát. Ezeket, a megyéből hét, a határon túlról két helyről korábban beküldött pályaműveket értékelte a szakavatott zsűri.

Csányi József polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, leszögezve: – Aki valóban félegyházi, abban Petőfi szelleme él – fogalmazott.

Ezt követően Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke  köszöntötte a jelenlévőket, aki egyebek mellett ismertette, hogy a szakmai zsűri milyen szempontok alapján értékelte a beérkezett pályaműveket. Elsőként a zsűrielnök, Kissné dr. Kovács Adrienne méltatta a filmeket. Véleménye szerint egytől-egyig színvonalas és a filmet készítő diákok Petőfihez való hozzáállását maximálisan tükröző alkotások születtek. Hideg János zsűritag értékelésében azt emelte ki, hogy a filmezés műfaja és az irodalom szerves egészet alkotott a beküldött kisfilmekben, míg Gajdics Dávid filmes szakemberként a művek szakmai hátterét emelte ki értékelésében. Így a zsűrizés során az irodalmi pontosság, a Petőfi-kultusz sajátosságai, a diákok Petőfihez fűződő viszonya és a filmkészítés szakmai szempontjai is előtérbe kerültek.

Végezetül Kállainé Vereb Mária és Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza alpolgármestere adta át az emlékplaketteket, emléklapokat és elismeréseket az intézmények vezetőinek, tanárainak, majd levetítették az elkészült pályaműveket. Zárszóként Tóth Gyuláné, az Országos Petőfi Sándor Társaság elnökségi tagja gratulált a fiataloknak.

Díjazottak

A Mi Petőfi diáktalálkozón jól szerepelt Bács-Kiskun megyei diákcsoportok:

7. A Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Máté István – Lantos Györgyi által  készített Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott    ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

6. Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

A Petőfi diáktalálkozón jól szerepeltek

5. Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

4. A Kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére, Petőfi ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk számára és az iskola számára.

A Petőfi diáktalálkozón kiválóan szerepeltek

III. A Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

II.A Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

I. A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium diákcsoportja
Ajándék: oklevél,  Petőfi-emlékplakett, egy Kiskunfélegyháza grafika az iskola részére, névre szóló emléklap a diákok részére,  Petőfi-ajándékkönyvcsomag, Petőfi nyomattal ellátott ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk  és az iskola részére.

A meghívott vendégek közül eredményesen szerepelt

2. A Segesvári Főgimnázium Magyar Tagozat diákcsoportja
A díjakat október 27-én átadták Tóth Tivadar tanárnak, mert nem tudtak eljönni a diákok.

Kiválóan szerepelt

1. A Koltói Petőfi Sándor Általános Iskola diákcsoportja
Ajándékuk: emléklap, Petőfi-plakett az iskola részére, emléklap a diákok részére, Petőfi-könyv és ajándéktárgyak a diákok és felkészítő tanáruk részére.

 

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.