Petőfi-szobrot avattak Baja erdélyi testvértelepülésén

Petőfi-szobrot avattak Baja erdélyi testvértelepülésén

Hatalmas érdeklődés kísérte a mi Petőfink vendégszereplését a Maros megyei Erdőszentgyörgyön, ahol a költő szobrát avatták fel vasárnap. Az alkotást még 2018-ban adományozta a településnek Baja, ám a világjárvány miatt csak most kerülhetett sor a felállítására.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatát Vedelek Norbert alelnök, Baja várost pedig Zsigó Róbert honatya képviselte az ünnepségen. A vármegyei önkormányzat stábja már szombaton kitelepült Erdőszentgyörgyre, ahol a 13 ezer darabból álló Petőfi-LEGO-t a helyi iskolások lelkes közreműködésével rakták ki. Nagy érdeklődés kísérte a mi Petőfink – vagyis Bánföldi Szilárd színművész – vendégszereplését is, aki szavalatai mellett szívesen szelfizett kicsikkel, nagyokkal egyaránt.

A szombati napon került sor a kárpátaljai BorzsaVári Zenekar jótékonysági koncertjére is a katolikus templomban. A vasárnap reggeli ökumenikus istentisztelet után avatták fel Petőfi Sándor mellszobrát. Az ünnepségen ugyancsak szavalt a mi Petőfink, este pedig a Bolond Istók című darabot tekinthették meg az érdeklődők a helyi művelődési házban.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.